A kis ember egyre határozottabb. Akarata, mint a szikla, és jaj annak, aki útjába áll. Szóval, a nap nagy részében egy kis tündér Ábris, elmotoszkál, mindent alaposan megvizsgál, lovagol, dalol, játszik, szereti a labdát, motorozik, mint egy motorosfutár, autót tologat nagy brümmögve, táskát cipelget, próbálgatja a szavakat formálni... de, ha valami nem úgy van!!! Akkor elszabadul a pokol, ordításától hangos ég s föld, a gyermek először is teljesen összerogy, megfoghatatlanná válik, mint egy rongybaba, azután megfeszíti magát, esetleg a földre fekszik és még a fejét is jól odavágja (meg is van sértődve aztán, hogy beütötte a fejét) , de olyan is van, hogy elkezd csapkodni maga körül, lényeg, hogy őrült dühös szokott lenni.
Ebből nagy ügyet nem csinál egyikünk sem, legfeljebb igyekszünk beharapni az ajkunkat, hogy el ne nevessük magunkat, mert különben irtó mókás.
